Live Digital

Nem a hírvivő, hanem az általa hozott üzenet a fontos. Mégis, sokszor már a hírvivőről is leolvasható az üzenet tartalma – gondoljunk csak az egykori maratoni futóra. Az online világban a digitális hírvivőké a főszerep, s ezzel jelentősen megnőttek a lehetőségeink arra, hogy személyre szabva tudjunk kommunikálni.

A Live PR-nél azt valljuk, hogy a digitális vagy online kommunikáció olyan csatorna, amely pótlólagos lehetőségeket nyitott számunkra. A nyelv kissé megváltozott, de az alapelvek a régiek: tudatos, tervezett, átgondolt, felelős kommunikációt kell folytatni. Ebben vagyunk a segítségére megbízóinknak.

Multimédia és közösségi média

Jóval több színt vihetünk a kommunikációba, hiszen egy virtuális sajtószobában ma már rengeteg zene, fotó, video támogatja azt, amit el szeretnénk mondani. Ha közönségünk véleményére vagyunk kíváncsiak, online kutatást végezhetünk, s az eredményeket nagyon gyorsan feldolgozhatjuk, kommunikálhatjuk a virtuális térben. Rendezvényeinket meghirdethetjük a közösségi médián keresztül, és sikerünk igen gyorsan mérhető ugyanitt.

A fentiekben csak néhányat soroltunk fel a rendelkezésre álló, ám szinte naponta változó eszközpalettáról. Mi ezek közül választjuk ki az Önöknek legjobban megfelelőt, s szakembereink segítségével optimalizáljuk üzenetüket a digitális világban.

Tartalom